Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Mihail Misustyin miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy az év nehéz első féléve után, amikor Oroszország olaj- és gázbevételei meredeken csökkentek, továbbá a költségvetés nagymértékű hiánnyal szembesült, az orosz gazdaság kezdett kilábalni a mélypontról.
A Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Misustyin hangzatos állításaihoz azokat a statisztikai adatokat hívta segítségül, amelyek alátámasztják, hogy az orosz gazdaság miképp alkalmazkodik a jelenlegi kihívásokhoz.
Elmondása szerint augusztusban a költségvetés 230 milliárd rubel többletet mutatott, amihez a régiók konszolidált egyenlege további 140 milliárd rubelt adott. (Egy rubel jelenleg 3,72 forint.) Ez nagyrészt a nem olaj- és gázipari bevételek jelentős növekedésének köszönhető, amelyek augusztus végén meghaladták az 1,820 milliárd rubelt, ami 56,5 százalékkal több, mint tavaly – jegyezte meg a kormányfő. Szerinte ez a helyzet alapot ad a 2024-es költségvetés helyzetének javulására.
Misustyin szerint 2023 harmadik negyedévében Oroszországban gazdasági növekedés tapasztalható. A gazdaságfejlesztési minisztérium becslése alapján júliusban a GDP 5 százalékkal haladta meg a 2022-es szintet, és csaknem 1 százalékkal a két évvel ezelőtti szintet. Összességében 2023 első hét hónapjában ez a mutató több mint 2 százalékkal nőtt.
Oroszország GDP-növekedéséhez elsősorban az ipari termelés járult hozzá. Júliusban az ipari termelés közel 5 százalékkal, júniusban pedig mintegy 6 százalékkal nőtt. Az orosz miniszterelnök szerint, ha az első hét hónapot vesszük, akkor a fő hajtóerő a feldolgozóipar volt. Ott a növekedés körülbelül 6 százalékos volt. Elmondása szerint a számítógépek, elektronikai, optikai eszközök több mint 30 százalékkal, az elektromos berendezések termelése több mint 20 százalékkal nőtt. Misustyin nem tartotta rossznak a mutatókat a kohászatban, az élelmiszeriparban, a ruházat, a műanyag termékek, a gumi- és a bútorgyártás területén sem.
Misustyin természetesen nem állítja, hogy a szankciók nem érintették volna az orosz gazdaságot.
Az orosz kőolajtermék- és gázexport 2023 első félévében több mint 40 milliárd dollárral csökkent 2022 azonos időszakához képest. Ennek fényében az olaj- és gázbevételek csaknem 50 százalékkal csökkentek.
Július óta azonban a helyzet javulni kezdett. Ezt azzal magyarázzák, hogy a gazdaság nagyrészt képes volt alkalmazkodni az új körülményekhez. Az alkalmazkodási folyamat során nemcsak az orosz export címzettjeinek megváltozását hangsúlyozzák, hanem a korábban nyugati országokból származó import helyettesítését is. Az új logisztika kiépítése mellett idomulnia kellett ehhez a pénzügyi rendszernek és a tőkepiacnak is. (Igaz, a nemzetközi olajárak is lassan emelkedő tendenciát mutattak az elmúlt hónapokban, az Ural típusú kőolaj 2023 júniusa óta 55-ről 75 dollárra drágult a világpiacon, ami közel 40 százalékos erősödés. Kérdés, hogy a szankcionált orosz termékekkel milyen tényleges áron kereskednek az oroszok partnerei, lásd erről lentebb – a szerk.)
Az orosz pénzügyminisztérium augusztusi adatai tehát azt mutatják, hogy a költségvetési bevételek helyzete javulni kezdett az olajexportból származó bevételek helyreállása, valamint a nem olaj- és gázipari bevételek különleges hozzájárulása miatt.
Ami az olaj- és gázbevételeket illeti, azok még mindig alacsonyabbak a tavalyinál, 38 százalékkal csökkentek 2023 első nyolc hónapjában. A különbség azonban fokozatosan csökken, és már ez is eredménynek számít.
E bevételekre negatívan hat a gázexport csökkenése, valamint a Szaúd-Arábiával kötött megállapodás értelmében a kőolajtermelés napi 500 ezer hordóval való visszafogása és a kőolajexport 300 ezer hordóval való csökkentése. Oroszország inkább az alacsonyabb mennyiségek mellett, de magasabb áron történő kereskedelmet választja.
Júliusban az orosz olaj- és gázbevételek idén először haladták meg a bázisszintet, a negyedévente fizetett áfának köszönhetően, augusztusban pedig csak kis mértékben maradtak el a bázisszinttől. A bázisszintet évi 8 billió rubellel számolják. Ez az orosz Ural-olaj már említett érdemi árnövekedésének köszönhető. Szaúd-Arábia és Oroszország összehangolt fellépése az olajpiacon meghozta az eredményt. Az orosz pénzügyminisztérium adatai szerint augusztusban az orosz olaj hordónkénti átlagára 74 dollár volt, ami meghaladja a nyugati szankciók által meghatározott 60 dolláros árplafont.
Ráadásul az orosz olaj árengedménye is csökken. Szeptembertől az Ural-olaj árának a Brenthez viszonyított maximális árengedménye hordónként 25 dollárról 20 dollárra csökken. Viszont emellett a belföldi nagykereskedelmi üzemanyagárak is meredek emelkedésnek indultak Oroszországban is.
Az orosz költségvetést természetesen befolyásolja a rubel árfolyamának gyengülése is. Az átlagérték júliusban közel 95 rubel/dollár volt, míg a költségvetésben tervezett éves átlagárfolyam 68,3 rubel/dollár.
A költségvetést erősen támogatják az olaj- és gázbevételeken túl más kereskedelmi folyamatok is. Nyolc hónap alatt az egyéb költségvetési bevételek 24 százalékkal nőttek , augusztusban pedig a növekedés több mint 56 százalékra gyorsult. ,
Az elemzők szerint ez elsősorban az áfa-bevételek, valamint a jövedelemadó-bevételek hasonló arányú növekedésének köszönhető. Nem csak a vállalkozások tudtak több adót fizetni, hanem a munkanélküliség csökkenése miatt a magánszemélyektől érkező bevételek is növekedtek.
Mindezeken felül a pénzügyminisztérium mintegy 300 milliárd rubel többletbevételt remél a nyugati sajtóban windfall tax nevű elvonás a többletnyereségre kivetett egyszeri adók miatt.
Egyes szakértők a nem olajból és gázból származó bevételi tételek emelkedését a kormányzati kiadások növekedéséhez kötik, többek között a védelmi beszerzésekhez, amelyek egy része adók formájában visszatérül. Az orosz gazdaság növekedésének motorjává vált ugyanis a katonai-ipari ágazat, amely munkahelyeket biztosít és serkenti a kapcsolódó iparágak munkáját.
Az év első felében a gazdaságot a feldolgozóipar, az építőipar és általában a tőkebefektetések húzták. Általában az oroszok arra számítanak, hogy a második félévben, amennyiben az olajárak jelenlegi szintje megmarad, az export is támogatni fogja a gazdaságot, míg a befektetett eszközökbe történő beruházások és általában a hitelpiac a megemelkedett kamatlábak miatt lassulhat.
Az orosz szakértők szerint teljesen reális, hogy a költségvetés idén mindössze a GDP 2 százalékának megfelelő hiányt érjen el.
Persze jöhetnek meglepetések. Az alapprognózis kockázata továbbra is a geopolitika, illetve a nyersanyagpiacok esetleges negatív meglepetései. Belföldi téren pedig a leértékelési tendenciák és az inflációs dinamika feletti kontroll elvesztése veszélyeztetheti az orosz költségvetést.
Nyitókép: Dmitry Astakhov / SPUTNIK / AFP
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.